Kulcs Biztonságáért Polgárőr Egyesület létrehozásának fő célja a helyi lakosok élet- és vagyonbiztonságának növelése, továbbá hogy a településen kialakult rendkívüli eseményeknél lerövidítsük az illetékes hatóságok reakcióidejét, és az elsődleges intézkedések megtételét biztosítjuk, amíg az adott szakemberek a helyszínre érnek. A közrend védelme, a bűncselekmények számának csökkentése, a közbiztonság javítása.
A polgárőr mozgalom összefogja a fenti cél érdekében tenni akaró állampolgárokat, megteremti a szervezett és célirányos cselekvés feltételeit és annak társadalmi hátterét a bűnmegelőzés, a bűnözés elleni fellépés, a gyermek és ifjúságvédelem, a kábítószer fogyasztás visszaszorítása, a környezetvédelem és a közlekedésbiztonság javítása terén.
Mindannyiunk felelőssége, hogy mi is tegyünk valamit saját közösségünkért. Ha összefogunk, jó eredményeket érhetünk el!
Várjuk mindazok jelentkezését, akik tettre készek, úgy érzik, hogy azonosulni tudnak a polgárőrség céljával, önzetlenül segítenek Kulcs község lakosainak, és szolgálnák településünk javát önkéntes munkájukkal.
Reméljük, hamarosan tagjaink között üdvözölhetünk, jelentkezésed még nem jelenti azt, hogy rögtön a mély vízbe dobunk. Először is eldöntheted, hogy teljes jogú, ifjúsági vagy pártoló tagként kívánsz csatlakozni. Amennyiben az aktív szerepvállalást választod, némi gyakorlás, rátermettség és egy polgárőri ismeretekből álló alaptanfolyam elvégzése választ el a szolgálattól.
Szívélyes üdvözlettel:
(Fotó: Oszvald Árpád)